TURIZMUS? VAN KIÚT!

A világ katasztrófaturizmusában első számú látnivalóvá lépett elő, amint a turizmuspiac napról-napra dermedt bénultsággal követi, hogy a béke iparágát – láthatatlan ellenségként – harc nélkül győzi le egy vírus. A COVID-19 személyében új utazó indult világkörüli túrára, aki mindenki mást elsöpör az útjából. Számos emberáldozattal, mérhetetlen gazdasági károkkal. Az ágazat világszerte siralomházba kényszerült, a piac önmagán kesereg. A helyzet és a szükséges változtatások megértése nem egyértelmű. Az uralkodó pánik és lefagyott gondolkodás miatt ma még idehaza is csak kevesen látják, hogy a turizmus világszintű összeomlásával mostantól új játékszabályok lépnek életbe. A visszarendeződésben reménykedők még nem tudják, hogy a változás a piaci gondolkodás és folyamatok átrendeződését fogja elhozni. Nem helyreállítás jön, hanem újratervezés. Mostantól másképp kell gondolni a piacunkra, és másképp is kell azt megszólítani. Ám a hazai turizmus életéből hiányoznak a jövőlátó stratégák, a változáshozó gondolkodók. Akkor mégis, mit tehetünk egy ilyen beszorult helyzetben? Megmutatjuk, egy európai szintre emelt mintaértékű megoldással alátámasztva...

A turizmus megmentéséért ma két fronton küzdünk: az egyiken azért, hogy túléljük a mát, a másikon azért, hogy legyen holnap is. Az egyik a pénzügyi-gazdasági megsegítésről szól, a másik szakmai megerősítésről, háttértámogatásról. A padlóra került turizmuságazat hazai szereplőinek túlélését a politika döntések minősége és gyorsasága fogja meghatározni, míg további fennmaradásukat és a piaci visszaerősödést a kilábalási mestertervek szakmai ütőképessége. Előbbi az államkassza és a piaci szereplők közös dolga lesz, utóbbihoz – rövid és középtávú újraindítási tervek beemelésével – a szakmának, a stratégiai gondolkodók körének kellene hozzájárulnia. Sajnos, az ő hangjuk ma a legkevésbé hallható, amit a turizmusirányítás asszisztálása mellett helyenként a szakmai média is igyekszik elnyomni.

Jelen helyzetben mi most csak azt vizsgáljuk, hogy a cselekvési kényszer a stratégiai gondolkodás terepén milyen eszközökkel veheti fel a harcot a turizmusért, amelynek épp a temetését készítik elő a szektor szereplői. 

Az alapkérdés egyszerű: a ránk omlott piac romjain fölülemelkedve és a jövőre kitekintve stratégiai nézőpontból mit kell most meglátnunk, és mit kell ebből megértetnünk a piac bajba jutott szereplőivel? 

Elsőként azt, hogy semmiképpen ne temessük még a turizmust, de a feltámadását se bízzuk a vakszerencsére. Ami látszik, az egyelőre még nem sírgödör, hanem csak lövészárok, ahová most be kell ásni magunkat. De megmentőként ezt a felszabadító harcot nem helyettünk fogja majd megvívni a magyar állam, hanem velünk közösen. Azokat segítve majd elsősorban, akik maguk is akarnak és képesek küzdeni, talpra állni.

A másik, hogy ehhez a harchoz mindenképpen hívjuk segítségül a közös gondolkodás erejét. Ha már a turizmuspiac leállt, legalább a szakmai gondolkodás gyorsuljon fel. A cselekvési tér beszűkülését, most a gondolkodási tér kiszélesítésével lehet leginkább ellensúlyozni. A közös kilábalás érdekében ehhez iparági szinten ki kell terjeszteni az együtt gondolkodás kereteit, hogy kiteljesedhessen az egyik legfontosabb emberi tulajdonság: az együttműködés, aminek szerepe a mostani nehéz időkben különösen felértékelődik.
A magyar turizmus történetében soha nem volt még példa arra, hogy a cselekvési kényszer az ágazat szereplőit ilyen mértékű közös együtt gondolkodásra késztesse. Éljünk vele!

A harmadik az, hogy ne ijedjünk meg és ne zárkózzunk el a változások nyomán megszülető, válságra adott újszerű válaszoktól. A világturizmust lebénító mostani katasztrófahelyzetben nem csak hogy be kell engedni, de kötelezően be is kell hívni a szakma köreibe a változáshozó gondolkodást, az innovatív mentőötleteket. Összességében sincs olyan szintű szakértői tudás felhalmozva a hazai turizmusiparban (szakma, oktatás, szolgáltatók, turizmusirányítás), ami önmagában elegendő lenne a válságból való kilábaláshoz. A mostani krízishelyzet is azt igazolja, hogy egy új minőségű, eltérő szakmai gondolkodás - amit például a Balaton Márkaműhellyel mi is kezdetektől képviselünk - nem feltétlenül eretnekség. Mert ha valaki békeidőben is új irányok kigondolásán vajúdik, az válságban valódi megoldásokat szülhet. 

A negyedik, annak felismerése és elfogadása, hogy már semmi nem lesz a régi, legalábbis hosszú ideig. A turizmusról való közgondolkodás világszinten átalakulóban van, ennek nyomán tudatosság-alapú, közösségi értékközpontú új utazási kultúrák fognak majd megjelenni és szerepet kapni a fogyasztói döntésekben. Mostantól nem mi határozzuk meg a piacot, hanem a vírus visszatérő réme, ami sok mindent átrendez a turizmus eddigi viszonyrendszerében. Az átalakulás már rövid távon is érzékelhető lesz, és várhatóan a fogadóoldal-vendég viszonyának, az ajánlatok, az utazási módok, a követendő viselkedési normák együttes megváltozásával fog járni. Ezek az újszerű jelenségek a belföldi turizmusra is érzékenyen fognak majd hatni, aminek első negatív jelei Húsvétkor a Balatonnál már meg is mutatkoztak, előrevetítve az idegenforgalmi táncrend új szabályainak megérkezését. 

Az ötödik, és talán legfontosabb alapvetés pedig az, hogy a válság rémének ne fordítsunk ösztönösen hátat, hanem nézzünk bele a szemébe. Ne féljünk közelről megvizsgálni: tanulmányozzuk, elemezzük, a történtek visszafelé léptetésén át igyekezzünk minél jobban felfedni és megérteni a természetét. Mert ahogy az ellenanyagot is magából a vírusból fejlesztjük ki, a válság piaci ellenszerét is így tudjuk majd felfedezni. Minden piaci válságnak megvan a maga marketinges ellenszere, ezt is legyőzhetjük a saját fegyverével. A mi üzenetünk ebben az, hogy dolgozzunk össze a válsággal, figyeljük meg, hogy ez a kényszerű átrendeződés helyileg, regionálisan és globálisan miben, és hogyan próbál hatni az utazási szokások megváltozására, a turizmussal kapcsolatos jövőbeni gondolkodásra. 

De ezt nem csak üzenjük, hanem az alábbiakban lépésről-lépésre be is bizonyítjuk, hogyan építhető fel a gyakorlatban minderre egy hibátlan, nemzetközileg tanítható kilábalási stratégia. 

A turizmus ideje nem járt le, csak az órája állt meg

Ezt az órát most nekünk kell közösen újraindítani, amihez egy időzített megoldásnak is ott kell ketyegnie a fejünkben. A Balaton Márkaműhely belföldi turizmus feltámasztására született terve már a változások jegyében hirdeti: 2020-tól egy új időszámítás kezdődik. A mi vezérelvünk, hogy a turizmus, mint ágazat fennmaradásáért érdemes olyan új szemlélettel küzdeni, ami összehangolja a klímavédelem, a fenntartható fejlődés és a turizmus szempontjait. Már az elképzelés alapja is újszerű gondolkodást kíván egy olyan időszakban, amelynek az alapja a félelem, a bizonytalanság és a rengeteg veszteség. Amikor mindenki a régit akarja visszakapni, és értelemszerűen idegenkedik az újtól. De egy biztos: kétségbeesett iparági segélykiáltásként ebben az új helyzetben mindenképpen mondani akarunk valamit a környezetünknek, a piacunknak. Mi ennek az üzenetnek a megoldóképletét tesszük le a nemzeti turizmus asztalára. De előtte kutassuk ki, hogyan lesz vírusból ellenszer.

És akkor innentől térjünk át az elemzők világába, hogy turizmusstratégaként milyen jövőbe mutató kérdéseket is kell feltenni magunknak a globális és hazai iparági kórkép alapján. Az átstartolás marketing alapkérdése a következő: A járványveszély és a korlátozások elmúltával milyen elsődleges üzenetre, turisztikai hívószóra lesznek idehaza leginkább fogékonyak a magyar emberek? Mibe csomagoljuk be nekik az üzenetünket? Hagyományos, vagy újszerű ingerekkel kell majd hatnunk a piac gondolkodására? Követni, vagy inkább formálni kell azt? Találunk-e olyan megoldást, amivel egyidejűleg bátorítjuk az utazási kedvet, és korlátozzuk annak terjedését? Egyáltalán, létezik olyan felhívás, amivel egy újrainduló piacon egyszerre ösztönzünk és tudatosíthatunk döntéseket a belföldi turizmus irányába? A válaszunk: IGEN! 

Van egy marketingüzenet, ami mindent visz

Megtalálásához csupán a gondolkodásunkat kell kicsit hátramenetbe kapcsolni: Mi is ma a nagyvilág és Magyarország elsőszámú turizmusgyilkos üzenete, legtöbbet hangoztatott közösségi felhívása? MARADJ OTTHON! Szuper!! Akkor mostantól legyen ez a mi stratégiai alapkövünk egy még erősebb ráépülő üzenettel! Mert ha a világ turizmusának már a gízai nagy piramis is azt üzeni, hogy "STAY HOME!", akkor borítékolható, hogy semmi nem köti le ma úgy a világ nemzeteinek figyelmét, mint a koronavírus-járvány terjedése. Így senki nem vitathatja, hogy ez most napjaink legnagyobb hatású közösségbefolyásoló üzenete, aminek e pillanatban is világszerte többmilliárdnyian engedelmeskednek. Nos, nekünk pont ezt a határtalan erőt kell a magunkévá tenni és kiaknázni a hazai turizmus javára. De hogyan? Mi is működteti valójában ezt a titokzatos erőt?

A Maradj Otthon! – a földkerekség jelenlegi legerősebb közösségi célú marketingüzeneteként – egy olyan kétkomponensű hatóanyag, ami egyszerre hasít az ösztöneinkbe és a tudatosságunkba. A vírus terjedése miatti ösztönszerű félelmeinkre hatva gátol bennünket a szabad mozgásban, ugyanakkor egy kényszertudatosító parancs erejével tart minket otthon, aminek mindent elsöprő üzenetét a vírus terjedéséhez hasonló intenzitással, tömegével osztjuk meg naponta egymás között. Pedig ez az üzenet merőben ellentétes emberi természetünkkel, hatására mégis összehangoltan változik a világ gondolkodása a globális turizmus szerepéről és felelősségéről. Miért is? A választ két cselekvésbefolyásoló pszichológiai tényező együtthatója adja meg:

„Helló, turizmus! Félelem vagyok. Beszállhatok?”

A változás elsődleges oka, hogy a világ tömegturizmusa mellé egy új útitárs szegődött: a félelem, ami mostantól gyanakvást, távolságtartást helyez földrészek, országok, kultúrák és emberek közé, ahol vendég-vendéglátó kapcsolatában is új kiinduló helyzetet teremt. Hatására, a koronavírus várhatóan még hosszú ideig félelemmel kövezi ki a világunkat mindinkább fojtogató turizmus útjait (jó hazai példa erre a húsvéti roham elől erőből bezárkózó Badacsonytomaj esete). De ez a sötét útitárs – amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak turizmumusnak – jó szövetségesünk is lehet, és akár még munkára is fogható, ha mi bátor stratégaként, a messzire utazni vágyók félelmeihez és aggályaihoz igazítjuk a jövő turisztikai kulcsüzeneteit. És akkor a koronavírus nemcsak a félelem magvainak az elültetésében, de azok táplálásában is segítségünkre lesz. Vagyis nincs más dolgunk, minthogy a kiutazás-ösztönző hatásokkal szemben, a belföldi turizmus érdekében és védelmében ezen visszatartó félelmeket marketingeszközökkel tápláljuk. Ugyanis ez lesz formálódó üzenetünk egyik fűtőanyaga. És mivel teljes politikai kultúránk a félelemalapú kommunikációs befolyásolásra épül, ezzel a tervvel idehaza nyitott ajtókat fogunk döngetni.

„Gazdag vándorok, széthordták a bánatot”

A turizmusról vallott globális gondolkodás megváltozásának másik fő oka egy világméretű társadalmi felismerés: a turizmus, a koronavírus-járvány és a klímaváltozás összefüggéseinek felismerése, és az abban való személyes felelősségünk tudatosulása. Ez az előtörő tudatosság – ami az iparág világméretű leállásának hatására szinte berobbant a fejekben – máris újraértékeli mindannyiunk életében a mindenáron való utazni vágyás helyét, szerepét, szükségességét. Új irányokat jelöl ki a közösségi gondolkodás számára, azzal a kijózanító üzenettel, hogy mostantól minden felelősen tervezett utazás, az álmodás helyett az ébredésről kell szóljon. Hatására napról-napra egyre többen vallják, hogy a fokozódó közösségi (pl. járványügyi) kockázattal járó és hatalmas környezeti terhelést jelentő tömeges utazgatások kora leáldozott. A nemzetközi tudósvilág, a média, a fejlettebb gondolkodású társadalmak (és most már kormányok is) sorra ismerik fel és támasztják alá az ordító tényt, miszerint az egész bolygónkat invázió-szerűen lesáskázó, tolakodó és haszonhajhász tömegturizmus lett mára a világ egyik legkörnyezetpusztítóbb iparága, ami így nem csak elszenvedője, de okozója is a járvány terjedésének, a klímaváltozás befolyásolásának. De a természettől közvetlenül kapott jelek és visszaigazolások is mind a világturizmus környezetpusztító hatásaival való tényszerű szembesülést erősítik. Most, hogy globális szinten leállt az idegenforgalom, máris sokfelé érzékelhetők a környezeti megtisztulás jelei: jobb levegő, tisztább vizek, visszatérő élővilág, stb. Hírek sokaságában láthatjuk, ahogy világszerte látványos bemutatót tart nekünk a turizmus ütötte sebeiből önmagát regeneráló-újraépítő anyatermészet. És ez a jelenség ma már kényszerűen állítja szembe a féktelen utazási kedvet az önkorlátozó tudatossággal, segít újraértékelni és fölülbírálni eddigi utazási szokásainkat, átformálja igényeinket, és mindenhol újraírja a piacot talpra állító gazdasági folyamatokat… Rendben, ez mind érthető is.

De mit üzen a vírus nekünk, magyaroknak a (közel)jövő turizmusáról? Mi az, amit ebből kötelezően meg kell értenünk? Pár dolgot mindenképpen:

1. A globális összeomlással bekövetkező változások a hazai turizmusban sem visszarendeződést, hanem piackövető átalakulást fognak generálni, ami stratégiai mélységű iparági újratervezést igényel. A változásokkal most Európa-szerte beköszönt a saját belső piacaik újraindítására és kibővítésére koncentráló nemzeti turizmus stratégiák kora, a társadalmi szükségletként megjelenő okos és klímabarát turizmusélénkítő csomagok bevezetésével. Mostantól már nemcsak a világjárvány miatti félelem, de a turizmus negatív környezeti hatása miatti aggódás is befolyásolhatja a magyarok turisztikai döntéseit, és ez idehaza is halaszthatatlanná teszi a klímavédelem belföldi turizmusba integrálását, ami új társadalmi modellként a kormányzat klímavédelmi stratégiáját fogja széles körben hitelesíteni.

2. A turizmus helyét és szerepét globálisan újraértelmező társadalmi gondolkodás mentén egy új – befelé mutató – kultúra van kialakulóban, amire iparági szinten tudatosan és halaszthatatlanul rá kell dolgoznunk. Kihasználva, hogy ez a vírus most soha vissza nem térő lehetőséget kínál honfitársaink "határtalan" utazási kedvének tömegméretű megfékezéséhez, belföldi irányú megerősítéséhez, a hagyományosan más országok turisztikai kínálatát választó és újfent kiutazni vágyó magyarok tömegeinek megszólításához.

3. Valószerűtlenül olcsóvá tett, dömpingáras utak és szállásajánlatok sokaságával a globális utazások piaca is harcolni fog majd a saját feltámadásáért. Így nagyon erős kihívóra kell számítanunk a hazai utazni vágyók itthon tartásáért vívott küzdelemben. Annál is inkább, mert ez a világot egyre inkább hatása alá gyűrő turisztikai szemléletváltás nálunk biztosan nem fogja elsőre áthatni a teljes társadalmat, így várható, hogy a távoli országok hívószavára és csábító ajánlatára valószínűleg idén is magyarok százezrei kelnek majd útra a pandémiás helyzet lecsengésével. Ennek mérséklésére marketingben most nagyságrendekkel több kell, mint az elég. Más országok biztosan bele fogják tenni ezt a pluszt a saját piacaikba.

4. Az ágazatot irányító szakpolitikának nem szabad egyetlen ütőkártyára építenie a belföldi turizmus kilábalását, mikor többet is fel tud venni a kezébe. A válságtól most készen kap egy stratégiai csomagot, csak ki kell bontania. A SZÉP kártya önmagában még nem stratégia, csak egy remek eszköz a belföldi pihenés ösztönzésére, ami valójában csak visszaerősíteni akarja a piacot és nem újragondolni. Belföldi keresletet generál ugyan, de önmagában még nem bírja maradásra a menni akarót. Márpedig nekünk most elsősorban ezt az itthonról elvágyódó hatalmas tábort kell megfognunk újragondolt, tudatosító üzenetekkel, irányított szemléletformálással, felelős döntést befolyásoló érvekkel. Itt ez a mi ütőkártyánk.

5. A belföldi turizmus újraindításához olyan erejű hívószó kell, ami mindent visz. És kell egy, amire csak az a hazai tömeg mozdul rá, aki eddig a külföldet részesítette előnyben.

Rendben. De hogyan lehet elérni, hogy klímatudatossággal felvértezett turisztikai döntéseket generáljunk vele a belföldi turizmus javára?

A megoldás egyszerű: a pazarló, energiazabáló, fölösleges utazásmódokkal, presztízs- és luxuskiadásokkal, elhagyható távolságokkal járó hivalkodó turizmus eddigi gyakorlatát (a „repülési szégyen” trendjéhez igazítva) minden szinten összeegyeztethetetlenné kell tennünk a felelős turizmus gondolatiságával! Érzékenyítsünk a környezetvédelmi felelősség és becsületes fenntarthatóság irányába azzal, hogy az okozott helyzet miatti, jövőt befolyásoló személyes felelősséget állítjuk vele a középpontba: „Te is felelős vagy a bekövetkezett helyzetért, utazgatásaiddal Te is felelsz a jövőbeni világjárványok terjedéséért, a klímaváltozás alakulásáért! Te is változtathatsz a jövőn!” Használjuk ki, hogy a turizmus, a járvány és a klímavédelem összefüggéseinek fejekben való összekapcsolása – a maga szemléletformáló erejével – jótékonyan hozzásegít minket a nemzeti klímatudatosság kialakításához. Adjunk ebben nagyobb teret a tudósok szavának, akik azt vallják, hogy a klímaváltozás és a koronavírus kéz a kézben jár, legalábbis abból a szempontból, hogy okozóik közt ott van a természet- és környezetpusztítás, az ész nélküli utazgatás és a bolygó kizsigerelése. Emeljük a belföldi turizmus jövőformáló nagyköveteivé ezen tudósokat, akik szerint, ha az emberiség nem érti meg, hogy nem lehet ilyen módon veszélyeztetni a világ biológiai sokszínűségét és az állatok élőhelyeit, akkor a pandémiák állandósulni fognak. Használjuk ki azt az előnyt, hogy ez a járvány az okozott veszteségeken túl új szemléletet is ad nekünk, aminek hatására átértékelődhet eddigi tevékenységünk és életmódunk. Majd összegezzük mindezt abban, hogy a messzi utazásokkal járó személyes kockázatunk és a globális környezeti terhelés csökkentése érdekében az idei nyáron éljünk inkább a hazai turizmus kínálatának gazdag lehetőségeivel. És ezzel a kettős (biztonsági és klímavédelmi) érveléssel kész is a tökéletes stratégia, jöhet a mindent megkoronázó marketinges hívószó!

A válság szerencsésen megszülte nekünk minden idők legnagyobb hatású, legerősebb és legrelevánsabb turisztikai felhívását:

A marketinges mesterképlet tehát kézenfekvő és zseniálisan egyszerű: Koronavírus + Klímavédelem = Maradj Itthon!

Így lesz tehát (a koronavírus-fertőzés vészhelyzeti kommunikációjára való ráépülés eredményeként) az önkorlátozó, fegyelmezett cselekvésre késztető globális #MaradjOtthon mozgósításból, lokális #MaradjItthon közösségi mozgalom, amivel a kényszerű otthonmaradást, szükségszerű itthonnyaralássá konvertáljuk. Vagyis a vírus terjedése elleni közös harc mozgósító erejéből kezdeményezünk piacmentő mozgalmat.

Ezt a vészhelyzetből átmentett, otthonmaradásra kötelező felszólító erőt szelídítjük most turisztikai hívószóvá és használjuk fel későbbi turisztikai döntések befolyásolására, az újra induló belföldi turizmus javára. Már az átmenetet is tudatosan kell felépíteni és kommunikálni a #maradjotthon és #maradjitthon között. De mert a vírus idehaza már kitaposta az utat az emberek fejében a #MaradjItthon befogadásához, itt az idő, hogy a járvány terjedésének megállítására bevezetett "Maradj Otthon!" kampánnyal már most elkezdjük felépíteni a #MaradjItthon üzenetét! 

Szakmai oldalról Európa-szerte ez lehet most a piacbefolyásolás legmagasabb elérhető szintje, ha ez alá megyünk, akkor nem lovagoltuk meg a válság hullámait, és evezhetünk majd kifulladásig a sokadik helyért. Márpedig a versenytársak sokfelé díjaznák ezt a nyerő szakmai megoldást. 

Az ötlet nagyszerűsége mellett ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez nem egy átlagos tervezést igénylő feladat. Ez a ráépülő/követő stratégia a válság szimbiótája, ami egyelőre még közös pályán mozog a vírussal, ezért a kidolgozása (belengetése, időzítése, bevezetése, kiterjesztése, stb.) is rendkívüli előrelátást igényel, tervezésekor mi is minden belátható kockázatot figyelembe vettünk. Így a #MaradjItthon stratégia végrehajtásra vonatkozó konkrét terve várhatóan nem csak a Balatont fogja beindítani, hanem a teljes vidék turizmusát. 

Mindezek után – és persze még mielőtt drága külföldi tanácsadó cégek szakmai félmegoldásait díjaznánk gazdagon magyar adófizetők pénzéből – kormányzati és szakpolitikai körökben is illene észrevenni a szemünk elé felrajzolt hazai megoldást:

A turizmus bénultságának ellenszere már itt van a kezünkben. Az iparág belföldi vérkeringését újraindító marketingpirulánk vivőanyaga a félelem, hatóanyaga a (klíma)tudatosság!

A németek 2008 után ezt egy brutális erejű társadalmi kampánnyal oldották meg, ott az üzenet vivőanyaga a humor volt, hatására akkor 20%-kal kevesebben utaztak nyaralni külföldre!

De belföldi turizmust újraindító kampányainkban már kevés lesz csak annyit szajkózni, hogy válaszd Magyarországot, a hazait és nyaralj itthon. Meggyőző, elsöprő erővel azt is el kell mondani, hogy miért. Ennek hordozója pedig legyen az ösztönzött tudatosság, amire a világban a jövő új turisztikai hívószava épül: koronavírus + klímavédelem = #maradjitthon.

A #MaradjItthon ezzel máris közös ügyünkké vált. Ez lehet a legerősebb varázsszó, de ha nem együtt mondjuk ki, akkor nem fog megtörténni a csoda. Pedig a turizmusban most óriási szükségünk van rá.

A turizmus számára tehát van kiút. 
De ez a kiút most befelé mutat…

Utószó, magyaros felütéssel:

Lesz belföldi turizmus. De a fizetőképes pihenni és lazítani vágyó közönséget nem igazán vonzza majd az ágazati jajveszékelés, a szakmai kesergés, a szolgáltatói bizonytalanság és a turizmus körül kialakult politikai döntések miatti társadalmi vita. Sok korábbi vendéget veszít majd a Balaton és a vidék turizmusa a gazdasági-politikai válság okozta lehangoltság, szorongás és pénztelenség miatt is. Ezért ma már azoknak is üzennünk kell, akiknek eddig nem tettük. Most az a történelmi feladatunk, hogy – a nemzeti turizmus történetében először – őket is megszólítsuk: MARADJ ITTHON!

A kérdés tehát nem az, hogy aki eddig a Balatont és a belföldet választotta, az a krízis után is jön-e. Már kevés lesz csak rájuk alapozni. A mi sorsdöntő kérdésünk úgy szól: Képesek vagyunk-e megszólítani azt a milliós hazai tábort (mert mások garantáltan meg fogják), akik évente, külföldre utazva 5-600Mrd forintot hagynak a világ szerencsésebb országaiban? A #MaradjItthon-nal kizárólag nekik kell üzennünk! Az ő elvárásaikhoz kell most felerősíteni ezt az ágazatot, a minőségi kínálatot, és persze magunkat is fel kell készíteni szolgáltatóként, hogy a külföld helyett bennünket választók magasabb igényeinek is képesek legyünk megfelelni. Ezért is élet-halál kérdés, hogy az iparági támogatásként nyújtandó 600MrdFt állami segítség jól irányzott, ablakon bedobott pénz legyen. Tény: a koronavírus után az eddigi piacunkból már csak egy sokkal szűkebb utazói célközönséget tudunk megszólítani, mint korábban, de a #MaradjItthon üzenetével lényegesen kibővülhet a behívottak köre. A fentiekben logikusan levezettük, hogy nem létezik ma ennél erősebb és hatásosabb felhívás. Ám ha az állami turizmusirányításban helyette mégis inkább valami erőtlenebb üzenettel próbálkoznak, és nem hozzák vele a kívánt hatást, akkor a többségi társadalom számára a turizmus egy-kettőre olyan "persona non grata"-vá válik, aminek szereplőit a belföldi piac talpra állításában nem akarják tovább erősíteni áldozathozó lemondásukkal az eddig külföldön nyaralók tömegei, mondván: minek, mikor amúgy is ez az ágazat kapja a kormánytól a legnagyobb segítőcsomagot a kilábaláshoz. 

Ha ez bekövetkezik, nem tudjuk elkerülni, hogy a turisztikai szolgáltató ne a piac nélküli, állami pénzekkel kitömött vállalkozás szinonimája legyen.

Miért lenne ez végzetes (szak)politikai hiba? Mert a koronavírustól mi most nemcsak a piac újraépítésére, de annak kiszélesítésére is kaptunk egy soha vissza nem térő lehetőséget. Az ezt bebetonozó lépések eredményességét pedig a jövő marketinges kulcsüzenetei döntik el. Márpedig nekünk van egy tökéletes üzenetünk, ami marketingcunamiként képes rázúdulni a piacra. Döntsünk jól, éljünk vele! Most, hogy a turizmus érzékeny belpolitikai témává lett, nem engedhető meg a szakmapolitikai hibázások luxusa. Ha igen, úgy fennáll a veszély, hogy idehaza nem csak hogy nemzeti közutálat tárgyává süllyedhet a turizmus, de a szociális elszegényedés mélyülésével egy széleskörű társadalmi elégedetlenség hullámait indíthatjuk el vele, aminek vize már most fodrozódik. De ez már legyen a kormánypolitika kockázata...

Belföldi turizmusunk működése és növekedése alapjaiban is azért törékeny és kiszolgáltatott a piac változásaival szemben, mert éltető köldökzsinórját nem a gazdaságalapú valós piaci kereslet, hanem egy nagyszerű nemzeti találmány, a SZÉP kártya adja. Vagyis mesterséges megtermékenyítéssel az állam tolt be vele egy potenciális segédeszközt a piac növekedéséhez. A belföldi turizmus helyzetét ma ez leginkább egy olyan fehérbotos emberhez teszi hasonlatossá, aki nem lát ugyan előre, de mivel folyamatosan építjük ki az utat neki, azon megbízhatóan elközlekedik és egyre messzebbre jut. Ezt az képet tökéletesen igazolja, hogy a minap az iparkamarák közös javaslatát – miszerint a SZÉP kártya keretösszege a válságra tekintettel kereskedelmi üzletekben is legyen levásárolható – az érintett turisztikai és vendéglátó szervezetek (érthető okokból) pont olyan rémülettel és feljajdulással fogadták, mintha egy vak ember kezéből készülne valaki kicsavarni a botját. Ennél hitelesebben semmi nem példázhatná ma mesterségesen életben tartott belföldi turizmuspiacunk esetlegességét. A belföldi piac – az utóbbi évek látványos iparági sikerei ellenére is – ma is csak ezen az egy biztos lábon áll. Így a turizmus ma nemcsak a legnagyobb kitettségnek örvendő gazdasági ágazatunk, de a legstratégiátlanabb is. De nincs okunk pirulni. Egyszerűen csak az van, hogy idehaza ma még gyorsabban csináljuk a szakmát, mint ahogy tanuljuk. És ha most úgy érezzük, hogy nincs stratégiánk a válságra és a kilábalásra, akkor az azért van, mert valószínűleg eddig sem volt. Csak húzott magával minket a globálisan növekvő piac. De már fölösleges ezen vívódni, mert az állami szintű turizmusirányítás sem tart a fiókjában vészhelyzeti forgatókönyvként ágazatmentő haváriatervet. De egy nap talán majd készül egy ilyen is. Mi azért alapozásként írtunk bele előzetesen egy pár oldalt...

A Balaton Márkaműhely részéről rövid időn belül ezzel már négy nagy követ is dobtunk a hazai turizmus állóvizébe:

1. Példaértékű balatoni turisztikai és kulturális márkafejlesztés, valódi négyévszakos turisztikai attrakció létrehozásával (Kisbence Kemence Skanzen és Gasztroudvar)

2. Plattensee Nightjet projekt, a Balaton Európa figyelmének fókuszába állításával

3. A klímavédelem beintegrálása a belföldi turizmus megújulásának folyamatába

4. #MaradjItthon mozgalom, a belföldi turizmus gyors újraindításáért

A fentiekben bemutatott, belföldi turizmus újraindításához kidolgozott stratégiai megoldáscsomag tökéletes összhangban áll a turizmus újjáépítéséhez adott UNWTO-ajánlások fenntarthatósági irányelveivel (a környezeti fenntarthatóság érvényesítése az ösztönző és helyreállítási csomagokban, a fenntartható turizmus szempontjainak szem előtt tartása, a körforgásos gazdaságra való áttérés, amelynek célja a pazarlás és az erőforrások folyamatos kihasználásának megszüntetése), és egybevág a Magyarország által is 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési célokban, és az azokat végrehajtó Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiában a turizmusra is irányadó célokkal és elvekkel.

Magyarország Kormányának jó szívvel kínáljuk fel a jogot stratégiailag kimunkált marketingmegoldásaink hasznosítására, nemzeti érdeket képviselő hitvallásunkkal: 

„A turizmus, mint ágazat fennmaradásáért érdemes olyan új szemlélettel küzdeni, ami összehangolja a klímavédelem, a fenntartható fejlődés és a turizmus szempontjait”

(a #MaradjItthon projekt kiötlője állástalan turizmus- és márkastratéga)