Amikor nyár elején ellazulást kereső marketingesként sóstói nyaralónk nagy diófájára felrögzítettem kedvenc függőágyamat, nem hittem volna, hogy pont imádott Balatonom lesz az, ami a megszokott, várva-várt megnyugvás helyett majd a médiaszennybe és szakmai ingoványba süllyedt tókommunikáció szarlapátolójának háládatlan feladatát zúdítja rám.
De meg kellett látnom a nyilvánvalót, amint a júniusi csapássorozat következtében a Balaton megtépázott imázsán friss sebek keletkeznek és régiek újulnak ki. Nekem is kesztyűt dobott a Balaton és én tóparty körökben szorgos kisbíró módjára doboltam ki a Balaton felelőseinek a problémákat, az új, követendő vízimarketinges táncrendet, amire közülük ma még csak kevesek képesek együtt mozdulni.
Konferenciafelhívást és szakmai párbeszédet kezdeményezve sok mindent megmozgattam az ügy érdekében, sokakkal szembeszálltam, akik így, vagy úgy beleköptek a tóba. Felrajzoltam a Balaton üzenőfalára a problémák megközelítésének lépéseit, feltárásának rendjét, a Balatonmárkázás megoldóképletét. Ezt sokan üdvözölték, de vannak, akik a helyettük elvégzett ingyenmunkát is gyanakodva, vagy éppen ellenségesen fogadják. Pedig ezzel senki kenyerét nem kívánom elenni: épp megmenteni próbálom. Mi több, inkább sütök mindenkinek párat, sőt: még a kemencét is megépítem és felfűtöm hozzá.
Pedig nem én őrzöm a bölcsek kövét. Messziről jött, „adriás” tapasztalattal is bíró (szak)emberként az előnyöm talán csak annyi, hogy én nem vagyok összenőve a helyi problémákkal, nincs belterjes szakmai csőlátásom, nem vagyok része a rendszernek, a szakmai hierarchiának. Így romlatlan látásmóddal, érdekmentesen, független szakmai gondolkodóként tudok irányt mutatni a problémák magyar tengerében. Civilként meggyőztem pár kívülálló, ám hozzáértő barátot és velük összefogva együtt teszünk a Balatonért olyan terepen, ahol nem vezet kitaposott út a szakmai sikerhez.
De alföldi parasztgyerekként miért is ne állhatnék én (az általam alapított márkaműhely csapatával most már nem is egyedül) a Balatont megújító és egységbe foglaló gondolkodás élére? Talán mert legféltettebb nemzeti kincsünk nem csak az ott élőké, hanem mindenkié, az egész társadalomé. A Balaton ügye, problémája így nem belügy, hanem közügy. Olyan, amiért az ország bármelyik szegletéből bárki hallathatja a hangját. Így én is, mások is.
Ám egész nyaras vakációnk végeztével - aminek jelentős részét a tómarketing körüli gondolkodás új pályára állításának szenteltem - most lassan visszavonulok alföldi telelőhelyemre. A megkezdett műhelymunka szempontjából ez nem túl szerencsés, mert ezzel a feladat helyszínét és a probléma forrását, a helyi ügy sürgető, inspiráló légkörét hagyom el.
Súlyos dilemma, hogy a folytatásra kínálkozó két lehetséges út a Balaton számára is előnytelen kompromisszum:
1. A nyaralóval együtt az ügyet is téliesítem: a márkaműhely kulcsát időlegesen szögre akasztva átmenetileg bezárom a marketinges ingyenkonyhát, amit aztán a jövő szezonra újból kinyitok. Ám attól, hogy elmegyek, a probléma még itt marad, a kezdeményezés lelassul, az imázs-kérdés megreked.
2. Hatalmas Balaton-szívvel a távolból is tovább folytatom önkéntes missziómat, az Alföldről vezényelve a Balaton-márkaépítés és kommunikáció-megújítás szellemi irányítását. Ez rám nézve ugyan dicséretes is lehet, ellenben erősen ciki a Balaton helyi sztárcsinálói számára, akiket a kölcsönös tisztelet és az igényelt partnerség okán nem szívesen taszítanék ilyen méltatlan helyzetbe.
Ugyanakkor elszomorító tény, hogy a Balaton Barátai Márkaműhely kreatív gondolkodóinak sorában mostanáig egyetlen balatoni szakember sem található. Így most még szélesebbre tárjuk az alkotóműhely ajtaját. Az akció neve: Nyitott Balaton Márkaműhely, még kopogni sem kell: bátran be lehet nyitni, de bizonytalanoknak, óvatos kíváncsiskodóknak elsőre beleselkedni sem tilos.
Mert nem egy jó üzenet a szakma/szakpolitika felé, hogy a Balaton Barátai Márkaműhely szekerét télire azért kell eltolni a tó mellől, mert a régióban (és magasabb szinteken) nem tudjuk olyan vízimarketinges kollégák kezébe adni a témát, akik szakmailag megbirkózhatnak vele. Mi azért keressük a megoldást, hátha mégis. Ha mégsem, akkor meg időlegesen átkereszteljük azt Alföldi Balaton Márkaműhelynek. A mű tovább épül, csak a hely változik.
Hofi mondta: „Tudod miért jó a kerekeskút? Mert oda lehet tolni, ahol a víz van!” :)
Viszlát Balaton!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése